#csapatépitési

#csapatépitési


Elmentünk csapatot építeni. És jó volt.

De, hogy miért mentünk el csapatépítésre? Hogy megismerjük egymást. Csak úgy. Meg jobban is. Hogy másképp ismerjük meg egymást, mint munka közben. Hogy aztán, ahogy jobban és másképp ismertük meg egymást, attól jobb és izgalmasabb legyen együtt lenni akkor is, amikor együtt találunk ki, és görgetünk magunk előtt dolgokat. És persze azért is mentünk el csapatot építeni, hogy egyszerűen csak jól érezzük magunkat. Szóval elmentünk Várgesztesre.

És, hogy mi volt? Hát ezek:

Játszottunk a Momentán Társulattal: négy csapatban fiktív és futurisztikus cég- és termékbemutatókat tartottunk, aztán megnéztük, hogyan improvizálnak Momentánék (Hogyan? Zseniálisan!). Aztán egy lassan döcögő, rusztikus kisvasúttal elmentünk egy még rusztikusabb erdőbe. Ahol számháborúztunk. Gyereknek lenni ugyanis elég jó dolog. Továbbra is négy csapatban – akár hiszik, akár nem: zöld, sárga, kék, piros – rohangásztunk fel és le a fák között, lejtőkön és emelkedőkön, hogy megtaláljuk négy, csapatszínekre festett kis áruházi toliga darabjait. És megtaláltuk. Aztán a tisztáson összeszereltük mindet, kidekoráltuk őket, sőt még egy csapattagot is melléjük, ráadásul kortesbeszédet is tartottunk mindegyik mellé, úgy is, mint jamaikai bobcsapat, nindzsa, mikulás és király (bocsássátok meg nekünk: egy kicsit lököttek vagyunk). De hát nézzétek inkább a képeket, hiszen jó ideje tudjuk: 1 kép > 1000 szó.

Aztán persze, hiszen rendezvényszervező cég is volnánk, felcsaptunk néhány sörpadot, tábortűzet gyújtottunk; hozzá sör, bor (na jó, némi pálinka is), szalonna, kenyér, hagyma, nyársak. Ilyesmi. Aztán mindez tűz és nyársak nélkül a szálláshelyünkön, továbbra is kötetlenül (sőt: egyre kötetélenebbül), viszont parázs csocsómeccsekkel, hajnalig táncolással, teraszonbeszélgetéssel, itt-ott bizonytalan mozdulatokkal, szóval, mint ahogy egy rendes csapatépítésen lenni szok.

Aztán hazajöttünk.

 

+ There are no comments

Add yours