“Minden feloldódni látszik bennem”

“Minden feloldódni látszik bennem”


Minden emberben több ember lakik. Székelyhidi Zsolt például nem csak a Brightly munkatársa, hanem költő, performer és zenész is. És akkor most az jön, hogy ezt ő maga meséli el bővebben.

Milyen az, amikor az ember autodidakta költő és grafikus? Milyen nem tanulni azokat a dolgokat, amikkel a legtöbb időt töltjük? Egyáltalán: hogyan lettél véletlenül ennyi minden?
Minden flottul ment, azt hiszem. Anyuék megengedték, hogy a kezdetleges humorral átszőtt, tragi-(komi)kusan gyermeki verscsonkjaimat (magammal együtt) kanócig égessem egy debreceni drámatagozatos gimiben, majd kis (budapesti) kitérő (költözés) után Miskolcon (albérletben) folytattam önbírálatomat magyar szakon. Ott ismertem meg Vass Tibort és vele az azóta másba olvadt Új Bekezdés Művészeti Egyesületet. Akkor és most visszagondolva is természetesnek tűnő, spontán öngyulladással égettem magam (tovább) bele az irodalmi életbe, aminek szerencsére nemsoká folyóiratmegjelenések, majd könyv lett a vége (kezdete).
Az egyesület szerkesztőtanoncaként ugyanebben az időszakban könyvtördelésre adtam a fejem. Nyilvánvaló volt, hogy nem értek hozzá, ezért (sutyiban) mindent elkövettem ennek elkendőzésére, más szóval szobatanultam. Ez persze kintről nem látszott. Dolgoztunk, működött, egyre jobban tetszett, főleg, mert sikerült létrehoznunk egy (több) olyat, aminek szerintünk hatása, ereje volt (talán van is, ránk mindenesetre). A többiekkel együtt meglepő elégedettséggel konstatálhattuk tehát, hogy miután elkötelezetten irtottam akkor bikának számító 486-os IBM kompjúteremmel a fa(ggy)ttyúsorokat, tettem be sortöréseket, elválasztásokat, létrejött egy(-két) – főleg tartalmilag – megismételhetetlen antológia. Vass Tibor (és a jó kapcsolat) maradt, több mint tíz éve a Spanyolnátha művészeti folyóiratban (http://www.spanyolnatha.hu) dolgozunk könyveken-lapokon-blokkokon-színeken… Én pedig így(-úgy) álltam párhuzamosan a költői és számítógépes pályára.

Hogy állsz az ihlettel? Az olyan dolog, ami csak úgy jön, vagy mondjuk úgy vagy vele, mint Esterházy Péter vagy Nick Cave, hogy minden nap (de legalábbis rendszerszerűen) leülnek a dolgozóasztalukhoz alkotni?
Azt hiszem, ihlet és ihletett állapot (flow?) is van. Az előbbi például tuti a buszon vagy a bringán ér, amikor persze nincs időd/lehetőséged/kedved írni, mormogod magadban a „jó”, az „ütős” kezdősort, gondolatot, próbálod megjegyezni, elmenteni a magolós agyzugba. Ezeket az innen-onnan mentett sorokat, gondolatokat egy általad megfelelőnek ítélt, nyugalmas órában megpróbálod kifejteni, kiírni. Ha sikerül koncentrálni az elmédet és megmarad az a bizonyos sor, esetleg egy bontott sör a kedvenc Nick Cave-albumoddal (inkább mégis Philip Glass munkái, amiben nem énekelnek, nem mondanak szöveget), akkor máris jöhet a flow, az állapot, amikor minden tökéletesen működik, a helyére kerül, meglesz… Meg még egy sör.
Innen már nincs is olyan sok hátra. Másnap „komolyan” ránézel a műre és kíméletlenkedve, szemétkedő módon, sokszor magadon röhögve átírod a túl közhelyes, nyálas, vacak, logikátlan stb. szavakat, kifejezéseket. Betoldasz egy-egy plusz sort, elforgatod a szórendet, megtalálod a rondának bélyegzett szó szinonimáját… Egy-két napon belül tehát jó eséllyel kész szöveged lesz, amit v6 (v12) verzióként elmentesz a vers mappába. Hajrá!

Az előző köteted vámpíros volt, a mostani, a Csurom, meg igazi múzsás, szerelmeses. Ráadásul van egy experimentális, költészeti performance-csoportod is. Sőt: szegről-végről zenész is vagy. Hány ember lakik egy emberben? Hogyan rezonálsz a mindenféle alkotói létállapotok között?
Berka Attilával (szintén Spanyolnátha) csináljuk az SPN Krút, költészeti (néha zenés) performanszokkal járjuk az országot, persze főleg Budapestet. 2013-ban egy több állomásos „turnét” zombik és vámpírok köré építettünk fel, így születtek az első vámpír-versek. Rákaptam a vamp-ízre, próbáltam versekben megfogni azt az érzést, amikor ott mélyen, belül megromlik egy rész, részlet, amikor semminek sincs jó íze, de bűnös módon az egészet átlengi az őrült mámor, csontrecsegtető izgalom… Szóval valójában nagyon is emberi dolgokon tűnődtem, ebből bontakozott ki és állt össze a Vampomorf (Spanyolnátha Könyvek) 2014-re.
A Csurom (Parnasszus P’Art Könyvek, 2016) természetesen az SPN Krú-cuccokkal párhuzamosan fejlődött, egyrészt, mert több verset is beperformanszoztunk az anyagból, másrészt pedig múzsailag Virággal már a vámpírok előtt is egymásért véreztünk.
A Csurom-érzéshez: mivel szinte mindegyik versnek elképesztően nagyfokú (48% feletti) igazságtartalma van, a megfelelő sorrendben olvasva őket egyfajta naplóélményként hathatnak az emberre. A kötetet lapozva az olvasó velünk lubickolhat a tengerben, ehet feketesügért a parti étteremben, kószálhat Párizsban vagy épp robogózhat Rodoszon, netán a Madách téri lépcsőn ihatjuk együtt a cidert. A könyv kész, az utazás utazódik tovább.

Idén bekerültél az Év versei válogatásba. Mesélj erről egy kicsit! Sőt, ezzel a lendülettel, kérlek mutasd be az életművedet is!
Az Év versei 2016 nagy megtiszteltetés. A Csurom két verse szerepel benne, csudajó, hogy így sikerült évet kezdeni, a kötetet közvetlenül megelőző, fontos megjelenéssel.
A kezdetekről még: az indító kötet, a Hoz, elsősorban nyelvi és (gondolat-)kísérletekből állt össze, szócséplés, fura mondatok, lehetetlen facsarodások… A Párizsból és Bécsből hazalátogató (és -költöző) Magyar Műhely-ősszerkesztők (Papp Tibor, Nagy Pál, Bujdosó Alpár) és a folyóirathoz kapcsolódó baráti kör az Új Bekezdéssel együtt megértették velem, hogy semmilyen korlát nem létezik, csak az, amit magadnak állítasz, mindent szabad, ami neked jólesik, csak legyen a szöveg jó. Ha jó, akkor önmagát is meg tudja védeni.
Ez az (egyáltalán nem) avantgárd attitűd dolgozik bennem azóta is, de csak remélhetem, hogy a legtöbb szövegnek sikerül megvédenie magát.
A Hoz óta eltelt húsz év, a Csurom a hetedik. Nagyon személyes kötetnek tartom, természetesen, hiszen szerelmeskönyv! Az én szerelmesem.

Cure vagy Nine Inch Nails? Radnóti vagy Tóth Árpád? Kerouac vagy Salinger? Ottlik vagy Szerb Antal? Tarantino vagy a Coen-fivérek? Vagy is-is? Vagy egyik sem? De akkor kik? 
Jöhet mindegyik! A Cure például sokkal a NIN előbb volt meg, az Útont korán elolvastam, a Zabhegyezőt (Rozsban a fogó?) sokáig azért nem, mert nehogy már mások mondják meg, mit olvassak. De elolvastam tizenévesen az Íliászt is és nagyon tetszett, és egyáltalán nem értettem, miért.
Horrort rengeteget nézek. Nem tudom, kik a kedvenceim vagy inkább: direkt kerülöm a kedvencezést. Minden feloldódni látszik bennem. Talán öregszem. Nem öregszem. Mindenesetre globálisabban érzékelem az irodalmat mostanában. Az fix, ha sokat olvasok, kedvem támad írni!

+ There are no comments

Add yours